A legtöbb számítógépes refraktométer tervezési elve indirekt ophthalmoszkópon alapul, amely két objektívlencsét vagy fókuszáló tükröt és egy sugárosztót használ. A fényforrás közvetlenül a pupilla széléről lép be, és az érzékelési kurzor a vetítőrendszer tengelyirányában mozoghat. A vetítőlencse, amelynek képe a végtelenben lesz, egyértelműen az emmetropikus szem retinájára fókuszál; ha a vizsgálandó szem ametropia, az érzékelési kurzor oda-vissza mozog, hogy a kép a retinára fókuszáljon.
A modern számítógépes refraktorok általában két fő jellemzővel rendelkeznek:
1. Beállítás vezérlés
Az akkomodáció szabályozása különösen fontos a legtöbb refrakciós módszernél. Szinte minden refraktométer megköveteli, hogy az alany a tesztkurzorra vagy a kurzor képére nézzen, ami serkenti a beállítást, és a teszt eredményét túl- vagy alulkorrigálja. Bár a tesztkurzort az optikai úton keresztül a végtelenbe tervezték, mivel a műszer nagyon közel van a tárgyhoz. Ezért a tervezési folyamat során a tesztkurzor "ködösödik", és a mérés megkezdése előtt a vizsgált személy először "ködös" " kurzor a pihentető szállásra, de nem tudja teljesen eltávolítani a szinte szenzoros szállást.
2. Az érzékelő fény infravörös fény
A jelenleg használt számítógépes refraktométer érzékelési fénye mind infravörös fényt vesz fel, amelynek hullámhossza 800-950 nm. Az okok a következők: ①Az infravörös sugarakat a szem szövetei kevésbé nyelték el, mint a látható fényt, és több fényt ver vissza a szemfenék. Ezért kisebb a fényenergia veszteség, miután a detektáló fény áthalad az intraokuláris közegen, ami különösen fontos a zavaros fénytörő közeggel végzett szemek mérésénél. ②A vizsgálandó szemhez az észlelési vizuális jel és az érzékelési fény nem látható, ami jobban megoldja a vizuális jel mérése által okozott beállítási problémát.
